Tudományos pályázatok


Az év tudományos rendezvénye

A pályázat célja elsősorban olyan, hallgatók által szervezett tudományos rendezvények díjazása, melyek szakmai fórumot és lehetőséget teremtenek egyetemi polgáraink (főként a hallgatók) számára tudományos eredményeik bemutatására. A pályázat a szervezőket jutalmazza. A nyertes felhasználhatja az elnyert címet rendezvényei hirdetéséhez, népszerűsítéséhez.

Aktuális pályázati kiírás:

2024

Korábbi kiírások:

2023

2022

2021

2020

2019

2018

 2017

Nyertes pályázatok:

2022

.


Keltető – Középiskolásoknak szóló hallgatói programok támogatása

A pályázat célja elsősorban olyan, hallgatók által szervezett tudományos vagy ismeretterjesztő rendezvények díjazása, melyek középiskolásoknak szólnak és céljuk, hogy a középiskolások pályaválasztását, tehetséggondozását elősegítsék. A rendezvények lehetnek egyszeriek vagy folyamatos megrendezésűek, így akár táborok, előadás-sorozatok, tehetséggondozó vagy versenyfelkészítő-szakkörök, valamint ismeretterjesztő alkalmak is, melyek közös eleme a tehetséggondozó és rekrutációs jelleg. A pályázat a szervezőket jutalmazza.

Aktuális pályázati kiírás:

2023/24/2

Korábbi kiírások:

2023/24/1

2022/23/2

2022/23/1

2021/22/2

2021

2020

2019

2018

2017

Nyertes pályázatok:

2022/23/1

.


K+I+F Pályázat – Kiemelkedő, innovatív felsőoktatási rendezvények díja

A pályázat célja elsősorban olyan, hallgatók által szervezett tudományos jellegű rendezvények díjazása, melyek fókuszában valamely társadalmi, közéleti, tudományos közéleti aktuális téma feldolgozása áll, vagy amelyek egy adott témát újszerűen, innovatív módon közelítenek meg. A pályázat a szervezőket jutalmazza.

Aktuális pályázati kiírás:

2023/24/2

Korábbi kiírások:

2023/24/1

2022/23/2

2022/23/1

2021/22/2

2021

2020

2019

2018

2017

Nyertes pályázatok:

2022/2023/1