Pályázati kiírások 2017/18/1.félév

Alaptámogatás

Az ösztöndíj egy egyösszegű támogatást jelent, mely pályázat útján igényelhető. Alaptámogatásra jogosult lehet, aki fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult; halmozottan hátrányos helyzetű; családfenntartó; nagycsaládos; árva; hátrányos helyzetű; gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg vagy félárva. Pályázni a beiratkozást követő első félév elején lehetséges, a pályázat a rendszeres szociális támogatás pályázati rendszerébe került beépítésre.


Rendszeres szociális támogatás

A támogatás a hallgató szociális helyzete alapján, egy félévre biztosított, havonta folyósított juttatás, mely a hallgató által beadott pályázat útján igényelhető. A pályázatok értékelése pontrendszer alapján történik – vagyis támogatásban az részesülhet, akinek a beküldött pályázata alapján kapott pontjai meghaladják az adott félév jogosultsági minimumponthatárát. A szociális helyzet megítélésekor figyelembe vesszük a hallgató lakhatási körülményeit, az állandó lakcím távolságát, a hallgatóval egy háztartásban élők jövedelmét, egészségügyi állapotát stb. Ha a minimumpontszámot eléri, kiemelt összeget kaphat, aki fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult; halmozottan hátrányos helyzetű; családfenntartó; nagycsaládos; árva; hátrányos helyzetű; gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg vagy félárva.


Rendkívüli szociális támogatás

A rendkívüli szociális támogatás a szociális helyzet váratlan romlásának enyhítésére folyósított egyszeri juttatás. Rendkívüli szociális eseménynek minősül az odaítélés szempontjából minden, a hallgató, illetőleg a családja anyagi körülményeit váratlanul, átmenetileg kedvezőtlenül befolyásoló esemény, különösen a gyerekszületés, a haláleset, a munkanélkülivé válás, a súlyos baleset vagy a vagyoni kár. Rendkívüli szociális támogatásban a hallgató kérelme alapján részesülhet.


Közéleti ösztöndíj

Közéleti ösztöndíjat a hallgatói és doktorandusz önkormányzat választott tisztségviselője, a tisztség betöltésének idejére, valamint az egyetemi, vagy kari közéletben kiemelkedő, a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végző hallgató kaphat. A választott tisztségviselők ösztöndíjairól az adott szervezeti egység küldöttgyűlése dönt. Az egyetemi, illetve a kari közéletben kiemelkedő, a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végző hallgató közéleti ösztöndíj-pályázatáról – ideértve annak meghirdetését is – a hallgatókból és közalkalmazottakból álló Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság, illetve Kari Ösztöndíj Bizottságok döntenek.


Rendszeres művészeti ösztöndíj

Rendszeres művészeti ösztöndíjra jogosultak azok a teljes idejű, nappali képzésen tanuló, az érintett időszakban aktív státuszú hallgatók, akik államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas vagy költségtérítéses/önköltséges teljes idejű alap-, mester- és osztatlan képzésben, korábbi rendszerű egyetemi és főiskolai szintű alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben vagy felsőfokú szakképzésben, valamint doktori képzésben vesznek részt. Rendszeres művészeti ösztöndíjban részesülhet az a hallgató, aki tantervi követelményeken túlmutató, kiemelkedő művészeti tevékenységet végez, illetve a pályázatában megfogalmazott művészeti célkitűzések megvalósítását a 2017/2018-as tanévre vállalja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.