Október 29-én tartotta meg tisztújító Küldöttgyűlését az ELTE Hallgatói Önkormányzata a Microsoft Teams felületén. A Küldöttgyűlésen a kari delegáltak mellett – akik teljes létszámban voltak jelen, 40 fővel – részt vett többek között az ELTE rektora, dr. Borhy László, illetve a HÖOK elnöke, Murai László is. A tisztségviselők beszámolóinak elfogadása után Horváth Mihály leköszönő elnök rátért a leglényegesebb napirendi pontra, az új EHÖK kabinet megválasztására.
A választás jelöltállítási időszakában egy érvényes elnöki és tisztségviselői pályázat érkezett be, amelyet itt tudsz elolvasni.
Az ülésen először az elnökjelölt személyében Eszterhai Marcell, majd az alelnökjelöltek is megtartották bemutatkozó beszédüket, átfogóan összefoglalták céljaikat az előttünk álló tanévre. Ezek után a Küldöttgyűlés tagjai a jelöltek távollétében vitát folytattak, a szavazásokra pedig az ELTE szavazófelületén, titkosan került sor. Az összes alelnöki tisztség esetében érvényes és eredményes volt a szavazás, mindegyik jelölt megválasztásra került (a referensekről a Küldöttgyűlést követő elnökségi ülésen született döntés). Végül az Ellenőrző Bizottság elnökének megválasztása következett, melyre Trencsányi Vivien szerzett érvényes jelölést, és őt is megszavazta a Küldöttgyűlés.
A fenti sorok értelmében az ELTE Hallgatói Önkormányzat kabinetje a 2020/21-es tanévre a következő:
Elnök: Eszterhai Marcell
Elnökhelyettes: Szabó Tamás
Szervezetfejlesztésért felelős alelnök: Bárdosi Bence
Gazdasági alelnök: Kalmár Gyöngyvér Bella
Kommunikációs alelnök: Tuza Benedek
Szociális alelnök: Mezey Mercedes
Tanulmányi alelnök: Fábián Fanni
Pályázatokért felelős alelnök: Varga Réka
Tudományos alelnök: Csomos Attila
Külügyi alelnök: Székely Ádám János
ELTE Press főszerkesztő: Blankó Miklós
Esélyegyenlőségi referens: Németh Csilla
Rendezvényszervező referens: Fazakas Dávid
Tanárképzési referens: Bérczes Luca
Sportreferens: Fodor Árpád
Informatikus: Németh Tamás Zoltán
Elnöki referens: Bognár Fanni
A Tisztújító Küldöttgyűlésről készült teljes jegyzőkönyvet itt olvashatod el.